Joó Géza

producer, művészeti menedzser

Mint gazdasági szakember számos cég élén állt, emellett rendezőként televíziós produkciók létrehozójaként, valamint jelentős kulturális események szervezőjeként is ismert.

01

A kezdetek

Felsőfokú tanulmányait a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola vállalkozás-marketing szakán (1987) és az Oxford Brookes University (Diploma in Management), Anglia, 1991–95) végezte, mindeközben számos továbbképzésben vett részt (1989–2000): többek között vállalati stratégia, projektvezetés és médiaismeretek tanulmányokkal egészítette ki magyar és külföldi diplomáit. Közgazdászi végzettsége mellett főként válságmenedzselésre specializálódott.

Média

A médiával már az 1990-es évek elején kapcsolatba került, kezdetben interjúkat készített a Magyar Televízió és a SAT tévécsatorna számára (1991–96), majd az Amerikai Egyesült Államok üzleti csatornáin is  sugárzott Welcome to Hungary című angol nyelvű. gazdasági televíziós magazinműsor szerkesztője, később társproducere volt.

Zene

A zenéhez való vonzódása egész pályafutását végigkísérte, melyhez kapcsolódva menedzserként, filmkészítőként és producerként is tevékenykedett. Amerikában töltött éveiben szerzett tapasztalatait, ottani kapcsolatait nemzetközi produkciók létrehozásában Magyarországon is tudta kamatoztatni: 2009-ben “Operalia” elnevezésű nemzetközi operaverseny és Plácido Domingo koncertjének hazai szervezője és párizsi sajtófőnöke. 

Film

Legjelentősebb külföldi sikere Beniamino Gigli olasz tenor opreaénekes életéről készített portréfilm volt (Il tenore, 1991, USA, Olaszország, MTV – rendező producer: Joó Géza, szerkesztő: Bayer Ilona).

Welcome to Hungary angol nyelvű gazdasági és kulturális kéthetente megjelenő magazinműsor, mely az Egyesült Államokban és Magyarországon került vetítésre.

Magyar világtalálkozó

(Panoráma magazin interjú)
“Ez a csapat olyan, mint egy nagy család, jó a tagjának lenni.”
Joó Gézát nehéz lenne egy mondatban jellemezni. Nagyon sok mindennel foglalkozott és foglalkozik ma is. Amolyan szerteágazó tehetség. Amibe belefog, az biztosan sikerre van ítélve. Dolgozott már tévés producerként, szerkesztett gazdasági-kulturális műsort.
2011 óta a Magyar Világtalálkozó szóvivője.
2017 óta a Magyar Világtalálkozó alelnöke.
– Hogyan került kapcsolatba a Magyar Világtalálkozóval?
– A Panoráma klub rendezvényeit látogattam és mindig élénk érdeklődéssel figyeltem a történéseket, tetszettek a színvonalas műsorok, megfogott az odajárok lelkesedése. Különösen az, hogy egy politikai hovatartozástól és hitvallástól független civilszerveződés mennyire szívügyének tartja a magyar értékek megtartását és tovább adását. Ezzel a szellemiséggel maximálisan azonosulok magam is. Hiszem, hogy magyarságunk megtartásának ez egy fontos útja.
– Mindez elegendő, hogy valaki szóvivő legyen?
– A lelkesedés és a szimpátia mellett természetesen rátermettség is szükséges, verbális készség, és mindezek mellett gyors kapcsolatteremtési képesség. Ezeket lehet tanulni, tökéletesíteni, de mindegyik alkati sajátosság. Ha valakiben nincs meg a szikrája sem, akkor reménytelen. Miután a világtalálkozó eseményeit igen nagy érdeklődés kíséri , több helyszínen, néha azonos időben készítettek interjúkat a különböző hazai és külföldi tv társaságok, ezért a világtalálkozó elnöke engem már a kezdet kezdetén bedobott a „mélyvízbe” nem csak, mint szóvivőt, hanem a Panoráma Világklub rendezvényein olykor mint műsorvezetőt is. Azóta már a nyolcadik világtalálkozó is véget ért egy nagyszámú csapattal, amelynek tagjai szabad idejüket feláldozva önzetlenül segítenek. Hozzá kell tennem, hogy ez a csapat olyan, mint egy nagy család, jó a tagjának lenni.

Hitvallás

Egy születésnap margójára…avagy
Különös év volt számomra 2017, spiritualitás világába való betekintés, lélekemelő pillanatok, utazások: Amerika, Kína, Törökország, s most még itt, Cipruson.
Emberek, barátok, kapcsolatok, szerelmek jöttek, feltűntek, vagy épp elmentek, (köszönöm nekik), vagy maradtak az életemben.

 Hiszem, hogy minden találkozásnak, elválásnak meg volt az oka, s talán tanított is valamire.
Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, (kimondani is olyan furcsa,) hihetetlen magasságok és olykor mélységek jellemezték az éveket, de azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek.
Most már tudom, minden pont így jó, ahogy alakult.
Egyre jobban értéktelenné kezd számomra válni az anyagivilág, bár képmutató lennék, ha most azt írnám, nem szeretem a jó és szép dolgokat.

A mai napig csodálattal tekintek egy festményre egy alkotásra, legyen az bármilyen tárgy mely ember alkotott, de nem érzek késztetést arra, hogy az enyém legyen. Élménypárti vagyok, az élményeket gyűjtöm.
Divat a spiritualitás, belekóstoltam, csodaszép gondolatok, elgondolkodtató látásmóddal és technikákkal találkoztam, de továbbra is hűséges maradok egy gyerekkori könyvemhez, amiben a kisherceg azt mondta: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
És a mama, egy életre szóló üzenete ami útmutatást adott egy életre,

tedd azt a másikkal, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek.

Csodálattal tekintek az olyan emberekre, akiknek erős, megrendíthetetlen hitük van, de nehezen tudom megérteni, hogy a politika, a vallás, a mesterségesen, néha manipulált kitalált ideológiák, oly sokunkat elválasztanak egymástól.

Számomra teljesen mindegy ki miben hisz, az a fontos, milyen emberré válik.

S nézzük azt, ami összeköt bennünket, s nem ami elválaszt.

Mindenki Olyan, Amilyen, ki mit s hogyan, s miért úgy gondolja, miképp tesz, az Ő dolga az Ő felelőssége az Ő útja, az utunkon mindannyiunknak végig kell menni,… én is araszolgatok, néha kicsit aggódva, érdeklődve, de inkább MOsOlyOgva, Veletek, -együtt !

Díjak és elismerések

Összefogás a magyarságért díj (2014)

Nagymad polgármesterétől László Gábortól kapott elismerést a kiemelkedő kulturális tevékenységéért. (2018)

Munkahelyei és vállalkozásai

Vállalkozásokat, hazai és nemzetközi projekteket menedzselt

03_big_ryaav7nv

Érdekességek

Kövess közösségi oldalaimon!

error: Copyright, All rights reserved to Joó Géza